Ahogy bementem, odajött, és megölelt. Mosolyogtam, bár
legszívesebben sírtam volna. Hogy lehetek ilyen…? Rengeteg kérdése volt.
- Hogy vagy? Milyen az új hely? A suli jó? Jól érzed magad
itt? – olyan aranyos volt, hogy ennyire érdekli, mi van velem… Ha tényleg tudná,
már rég nem lenne itt. Azért mindenre válaszoltam, persze néhány dolgot nem
mondtam el… De azt eldöntöttem, hogy el fogom mondani. Nekem nagyon fontos az
őszinteség, én is szeretem tudni az igazat, még akkor is, ha fáj… Szóval,
elmondom neki. Csak azt nem tudom, hogy mikor, és hogyan.
Sokan mondják, hogy nem tudom elrejteni az érzéseimet,
mindig látszik, ha bánt valami. Azt hiszem, ez igaz lehet…
- Hanna… minden oké? Olyan furcsa vagy… Tuti hogy minden
rendben? – Hát persze, hogy feltűnik neki…
- Aha, persze, jól vagyok – próbáltam mosolyogni,
több-kevesebb sikerrel. Na jó, inkább kevesebb.
- Rendben, te tudod… - nem úgy nézett ki, mint aki elhiszi. –
Késő van, most már mennem kell. – mondta, majd megölelt, elbúcsúztunk. Már az
ajtóban volt, amikor visszafordult:
- Ja, és holnap eléd megyek, ha végeztél a suliban! – rám kacsintott,
és elment.
Ahogy becsuktam a szobám ajtaját, kitört belőlem a zokogás.
Nem lenne szabad ezt csinálnom vele… Nem érdemli meg, hogy így viselkedjek
vele. Gyorsan odaültem a géphez, felmentem skype-ra, hátha Emma tud segíteni…
Persze, most amikor szükségem lett volna rá, nem volt fent. Viszont jött egy
üzenetem egy másik nagyon jó barátnőmtől, Lillától, aki szintén One
Direction-rajongó. Egy linket küldött, ezzel az üzenettel: „Gondoltam érdekel…
;)” Megnyitottam. Na most a reakciómat körülbelül így lehetne leírni:
Elkerekedett szem, óriási vigyor, szobában körbe-körbe ugrálás. Megpróbáltam
elmagyarázni anyuéknak, hogy mi van. Furán néztek rám, de szerintem
megértették, hogy mi a lényeg. Szóval: One Direction koncert lesz, itt a
városban! Totál felpörögtem, és el is felejtettem az egész mai napot. El is
mehetek a koncertre, egy feltétellel: nem mehetek egyedül. Ezt még nem tudom,
hogy oldom meg, de majd kitalálok valamit. Mert ugye csak nem rángathatok el
valakit Magyarországról, csak a koncert miatt… Hirtelen felugrott a skype, ahol
láttam, hogy Emma üzent: „meglepiii!” Nem értettem. Visszaírtam: „Mivaaan?”
Erre ő csak vigyorgó smiley-kat küldött. Aztán már nem bírtam tovább, és felhívtam.
És a mai napon nem tudom hányadik sokkot kaptam, mert azt mondta, hogy
holnapután találkozunk. Még mindig nem esett le. Aztán mégis. Emma is
meglátogat!!! Ezzel megoldódott a problémám, hogy kivel megyek a koncertre.
Próbáltam megnyugodni, és átgondolni a dolgokat. Holnap… és leesett, mit
mondott Olivér, mielőtt elment. Nem. Az nem lehet. Nemnemnem. Egyetlen dolgot
tehettem, ami a jelenlegi helyzetemben segít: Alvás. Sok alvás. Majd holnap
reggel gondolkozom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése