8. fejezet

Reggel vidáman ébredtem, de aztán eszembe jutott, hogy mi lesz ma. Na, rögtön elmúlt a hirtelen jött jókedv. Kicsit depisen nézhettem ki, mert Lana rögtön odajött hozzám, ahogy bementem az osztályba, és azt mondta:

- Szia, Hannah! Lenne kedved ma suli után eljönni velem könyvtárba? Nem szeretek egyedül menni, de már egy csomó könyvet vissza kellene vinnem… - kedvesen mosolygott rám, és már majdnem igent mondtam, de beugrott, hogy hoppá, ma délutánra mást terveztem… bár sokkal szívesebben mentem volna könyvtárba.

- Ooh… Lana… nem lenne jó holnap? Tényleg nagyon szívesen mennék veled… de ma… izé… dolgom van. – reméltem, hogy nem sértődik meg, és tényleg elmegyünk majd, mert már naggyon naggyon szerettem volna megnézni az itteni könyvtárat.

- Persze, nem gond, akkor elmegyünk holnap. – mondta Lana.

Odamentem a helyemre, és leültem Zoey mellé. Aki rögtön elkezdett dumálni, csak úgy, mindenről. Méghozzá elég lelkesen.

- Juuuuuj láttam facebookon hogy kiraktad a One Direction klipeket, úú képzeld, ők a kedvenceiim! Jaj olyan jó hogy most itt lesz koncert… - totál fel volt pörögve.

- Igeen, én is nagyon szeretem őket! Te elmész a koncertre? – kérdeztem, és azon kaptam magam, hogy már én is teli szájjal vigyorgok.

- Hááát, az úgy van, hogy elvileg nem engedtek el, de… elmegyek. – óriási szemekkel bámultam rá… én nem mertem volna ezt megcsinálni.

- Wooow… hát, sok sikert! Jöhetnél velem! Meg a barátnőmmel, aki Magyarországról jön majd. – jutott hirtelen eszembe.

- Jaaajj de jóó, köszi! Nagyon jó ötlet! – úgy láttam, tényleg örül neki.

Becsengettek, úgyhogy nem tudtunk tovább dumálni… De egyszer csak egy papír csúszott felém a padon, Zoey irányából. Ez volt rajta: ’csak azt nem tudom, hogy megyek haza utána…’ Gondolkoztam egy kicsit, majd visszaírtam. ’Aludj nálam!’ és óvatosan, hogy a tanár ne vegye észre, odaadtam a papírt. Elolvasta, felém fordult, és vigyorogva bólintott.

Amúgy ma már elég durva nap volt, két órán is (töri, fizika) feleltem, ami jól sikerült, de azért rendesen megszenvedtem érte. A szünetekben most is sok emberrel beszéltem, legtöbbet filmekről. Kiderült, hogy nagyon jó az osztályközösség, egy csomó programot szoktak együtt csinálni, pl. minden hónapban egyszer, közösen elmennek moziba. Nagyon örülök, és még mindig alig tudom elhinni, hogy ilyen jó osztályba kerültem. Persze ma sem sikerült annyit beszélni Adammel, mint szerettem volna, de elhatároztam, hogy később ráírok facebookon.

Az utolsó óra elmaradt, úgyhogy zenét hallgattam: Young Guns – Bones. Azt hiszem, ezt még sokszor meghallgatom, Nagyon sokszor... Amikor kimentem a suliból, Olivér ott volt, ahogy megígérte. Át kellene gondolnom, mit mondjak neki. Rájöttem: mást nem mondhatok, csak az igazat. Az egészet elmondom. Úgy érzem, ezzel még tartozok neki.